Huh... nem megy ez nekem. Nagyon el vagyok havazva, na meg olvasni gyorsabb, mint írni.
Annyi minden történik velünk, és nem tudom, hogy bírom-e majd rendszeresen dokumentálni.
Mesélnék a képről, amit választottam.
Augusztus 30-án voltam negyven éves, (üzenem mindenkinek, aki még előtte áll, hogy nem fog fájni), és az uramtól egy ejtőernyős tandemugrást kaptam ajándékba. Amióta az eszemet tudom, tériszonyos vagyok. De annyira, hogy ha hokedliről kell becsavarni egy villanykörtét, halálfélelmem van. És valóban, egyszer, kb 10 éve mondtam egy olyan mondatot, hogy az ejtőernyős ugrást azért kipróbálnám kíváncsiságból.
De nem gondoltam komolyan.
Hát most realizálódott.
Iszonyú jó volt, még hónapok után is fel tudom idézni a szabadesést.
Azóta már sokat másztam létrára, a suliban, ahol dolgozom, az irattárat egy jó magas polc jelenti a lányvécéből elfalazva, és minden alkalommal szédülök, amikor felmászom, és minden alkalommal elmondom odafenn magamnak: Te tiszta hülye vagy, két és fél kilométerről gondolkodás nélkül leugrottál... És használ.